Felbontott 4 Ujjas Játék III.


Ebben a videóban átismételjük mindazt a felbontott 4 ujjas pengetési módot, amit már korábban tanultunk. Ha nem emlékszel és frissíteni szeretnéd a gyakorlatokat, hogy ügyesen, mozgékonyan járjon a kezed, akkor a Gitáregyetemen megtalálod ezeket a Felbontott 4 ujjas gitárgyakorlatokat.

Azonban most egy olyan gyakorlatot fogok megtanítani, hogy miképp tudod az akkordokat is így felbontva, 4 ujjas játékban pengetni. Ebben a videóban tehát az általános pengetési módon való akkordjáték mellett egy másik lehetőséget is megtanulhatsz.

A legszebb dalok felbontott gitárjátékban szólalnak meg, amihez már kicsit több figyelem és koncentráció kell, mint a teljesen egyszerű alapszinthez. Kicsit több gyakorlással azonban neked is menni fog a felbontott akkordjáték, hiszen ez is még igen egyszerű technika.

Ebben a videóban az E-dúr és az E-moll felbontott gitárjátéktól kezdve haladunk végig húrról húrra. Mindkét kezed használatban van, érdemes figyelni a helyes lefogásra és váltásokra.

A Gitáregyetemen úgy tanulhatod meg ezeket a fogásokat, alap gitározási ismereteket, hogy nem szükséges hozzá túlzott mértékű zeneelméletet is bemagolnod. Fontosnak tarjuk, hogy a gyakorlás és a sikerélmény motiváljon a fejlődésre. Ha gyakorlod, nagyon jól fog ez is menni és nagyon szépen fog szólni a gitárod.

Jó gyakorlást!