Gitártab, gitár tabulatúra

Ha már elég ambíció van bennünk, hogy a rádióban hallgatott fülbemászó gitárszámokat mi magunk is megpróbáljuk lejátszani, akkor a megfelelő hangszeren kívül már csak egy gitárkottára van szükségünk, hogy induljon a show. Azonban ezen a ponton máris döntési helyzetbe kerültünk, ugyanis a zene lejegyzéséhez többféle módszer is rendelkezésre áll. Az egyik a hagyományos, ötvonalas kottaírás, a másik az ún. tabulatúra, röviden: gitártab írás. Így a gitárzenéhez megvannak a speciális tabulatúrák. A tabulatúra tehát a zenei írás olyan formája, amely leginkább húros hangszerek megszólaltatásához járul hozzá.

A két lejegyzési metódus közötti fő különbség a lejegyzés céljában keresendő. Míg a hagyományos kottaírás a dallam rögzítését, a hangzást állítja középpontba, addig gitártabulatúrában lejegyzett szimbólumok a minél könnyebb lejátszhatóság, megszólaltathatóság érdekében jöttek létre. ám a kettő kombinálható egyetlen partitúrában is. Ezt alkalmazva bíznak abban, hogy a zeneszerző szándéka tökéletes leképezhető grafikusan.

A tabulatúra előnye, hogy mindenfajta zeneiskolai képzettség nélkül is könnyedén értelmezhetőek szimbólumaiból kibontakozó zene és zenei motívum már egy kezdő gitáros számára is. Azonban hátránya is van, méghozzá, hogy a hagyományos gitárkottával ellentétben nem jelölik rajta a pengetés irányát (gitártanárok alkalmazzák azt az elvet, hogy húrváltáskor mindig lefelé pengetünk), és a hangok hosszúságát.

Ezeken az egyszerűsített, speciális gitárkottákon 6 vonalat találunk a zenei jelölések számára. Úgy kell elképzelni, mintha ezt a hat vízszintes vonalat rávetítenénk képzeletben az ölünkben heverő gitárnyakra. A hat vonal tehát a gitár húrjait jelképezik, melyeket számozással nevezünk meg: ezek a számok azt jelölik, hogy melyik húrt hányadik érintőnél kell elfogni a bal kézzel. A legvékonyabb húr az egyes, a legvastagabb a hatos. A húrok neveit a vonalak legelején van, hogy feltüntetik. Ez az információ arról is árulkodik, hogy éppen milyen hangolásban vagyunk. Standard tuningban EADGHE a húrokhoz tartozó hangmegnevezések.

Ezek a tabulátorok azonban azt is jelölik, hogy melyik kezünknek, melyik ujja hova kerüljön, vagyis utasításban megjeleníti az ujjrendet is. A jobb kéz ujjait betűkkel jelezzük: hüvelykujj p, mutatóujj i, középső ujj m, gyűrűs ujj a; a bal kéz ujjait pedig számokkal: mutatóujj 1, középső ujj 2, gyűrűs ujj 3, kisujj 4. Ez az információ főleg akkor hasznos, ha éppen gitárszólót tanulunk, esetleg valamilyen akkord lefogását vagy bármilyen lépegetős témát gyakorolunk, hiszen az ujjak helyzetének pontos leírása megkönnyíti a játszást.

Mindemellett a játék módját befolyásoló jelzések igen erősen meg tudják zavarni a hozzá nem értők látását, ha rápillantanak egy tabulatúrára. Nagyon fontos ezeknek a szimbólumoknak a helyes értelmezése az akkord diagramon belül. A két hang között előforduló jelek lehetnek a következők, ám ezeket olykor nem betűvel, hanem kis nyilakkal vagy cikkcakkvonallal jelezzük:

  • h- kalapács kötés,
  • p- felengedés/csúsztatás,
  • \ csúsztatás le,
  • b – hajlítás felfelé,
  • r – hajlítás lefelé,
  • v- vibrato,
  • t – a jobb kéz érjen a húrokhoz,
  • x – letompítani a húrt.

További érdekes hangzás érhető el pl. a trilla, pick side, csapva pengetés le vagy fel, természetes felhang, shift csúsztatás mint speciális effekt beépítésével.

A gitárjátékra különösen jellemző, hogy a zenész improvizál. Teheti ezt dallammal de akár a hangok megszólaltatásával is. Íme néhány speciális effekt, amikkel szabadon játszhatnak az előadók – és amelyeket, ha jól sikerült kísérletek, meg is lehet jeleníteni a tabulatúrán. Például ilyen a dobolás, amely tulajdonképpen egy ritmusjáték vagy a húrtartó lábon vagy közvetlenül mellette a húron. Ennek jelzése x alakú hangjegyekkel történik. Egy másik finomság az ún. üveghangok (flegeolet, harmonics, armonico) megszólaltatása, amelyet úgy hozunk létre, hogy a húrt bal kéz ujjhegyével igen finoman érintgetjük a húr hosszának valamelyik egész számú osztópontjában. Először lábhoz közel pengetünk, majd a pengetés után azonnal a finom érintés felengedése következik. Ennek jelzését az “arm.”+ egy római szám szerkezetben ismerjük fel. A római szám annak a bundnak a sorszámát jelenti, amely fölött érinteni kell a húrt. A harmadik effekt az arpeggio. Lefordítva ez azt jelenti, hogy egy akkord hangjait majdnem egyszerre szólaltatjuk meg gyors egymásutánban. Általában a mély hangoktól a magas hangok felé megyünk. Ennek jelzése, hogy az akkord kottaképe előtt egy függőleges cikkcakkvonalat biggyesztünk. (Megjegyzés: ha ez a fűrészminta alul egy lefelé mutató nyílban végződik, akkor az egy fordított arpeggio, vagyis a legmagasabb hangon kezdődjön.)

A gitár tabulatúra 6 vonalán olvasható számok, ahogy fent már írtam, annak a bundnak a sorszámát jelentik, amelynél az adott húrt le kell fogni. Ha 0 szerepel ott, akkor az “üres húrt” jelent, vagyis nem kell lefogni semmit. A számokhoz hangjegyszárakat húzunk. Ezek jelölik a ritmust, mint ahogy azt a hagyományos kottánál már megszokhattuk. Mivel itt nincs mód üres kottafejek használatára, ezért a ritmika jelölési lehetőségei elég korlátozottak. A hangjegyszárak iránya utal a pengetés módjára is, a lefelé lógó szárú hangokat fontos, hogy hüvelykujjal pengessük.

Attól függően, hogy ki mennyire előrehaladott már gitártanulmányaiban változik a gitártab kotta képe, információtartalma is. Kezdő gitárosok ugyanis még szeretnek puskázni, így amikor egy dalt kísérnek jó, ha a kotta fölé be van rajzolva a fogólap vázlatos képe. Ezen a fogástáblán pöttyökkel lehet megjelölni azokat a helyeket, ahol majd le kell fogni a húrokat. Az ilyen kottákban minden olyan helyen van egy ilyen fogástábla, ahol változik a harmónia. Aki már gyakorlottabb gitárosnak számít, az ezt a kis mankót elhagyja, mivel az akkord betűjeléből azonnal tudja, hogyan kell megfogni. A még ennél is magasabb szinten állók esetén az is előfordul, hogy a kottát előre elolvassák és a dallam menetéből következtetnek az odaillő harmóniákra, és mire a dallam odaér, már tudják, hogy milyen akkordot kell játszani.

Kategória Egyéb

Szólj hozzá!