Blink 182 – Anthem Part II. gitáron, gitár kotta, akkordok, tab

Szia!

Ebben a videóban az egyik kedvelt amerikai punk rock együttes, a Blink 182 egyik pimasz és vidám számának intrója az Anthem Part II. gitáron szólal meg. Ez egy nagyon egyszerű dallam, amit azok is könnyen és gyorsan meg tudják tanulni, akik még csak néhány pengetési módot és akkordot tudnak. Ehhez például ezen utóbbira nem is lesz szükséged, mint ahogy kottára vagy tabra sem.

Az Anthem Part II. gitárintrója segít neked abban, hogy tökéletesen rögzítsd, hogyan kell pengetővel pengetni egyszerűen és dinamikusan. Az egyes és a hármas ujjadra lesz szükség a különböző fogásokhoz és az intró elgitározásához.

A pengetővel és az ujjakkal való gitározás kicsit más technikát igényel, ezért érdemes ennek a videónak a segítségével a pengetős gitározást olyan tökéletesen begyakorolnod, amennyire csak tudod. 

Ha még több videót szeretnél, ahol szisztematikusan tudsz fejlődni a gitártanulásban, akkor érdemes belevágnod a Gitároktatás Kezdőknek I. gitártanfolyamba. Ennek az alapszintű gitárképzésnek a segítségével hasonlóan pörgős, ismert számok megtanulásával ismerheted meg a gitározás alapjait.

KATTINTS IDE ÉS KEZDJ BELE MÉG MA!

Jó gyakorlást! 🙂

A Western (Country) Gitár


Ezzel a videóval segítséget szeretnék adni mindazoknak, akiket a western gitár foglalkoztat. Ebben a videóban a western vagy más néven country gitár felépítésével és hangzási jellegzetességével foglalkozom.

A videóból megtudhatod azokat a trükköket is, hogyan lehet például újra húrozni a gitárodat, milyen részei vannak a western gitárnak, miben különbözik a klasszikus vagy éppen az elektromos gitártól, illetve mi az, amit e két gitártípusból átvéve, megtalálsz a western gitárban, mint elektroakusztikus gitárban. Sőt abban is tájékozottabb lehetsz, hogy milyen zenei stílusok megszólaltatásakor célszerű a western gitárt választani.

Ez a gitár ugyanúgy megfelel a tábortűzi gitározáshoz éppúgy, mint egy klasszikus gitár, de ha kifejezetten a blues hangzás az, ami közel áll hozzád és ebben szeretnéd gitározási ismereteidet bővíteni, akkor mindenképpen javasolt közelebbről is szemügyre venni egy western gitárt.

Mivel ez a gitár különösen a blues zene hangzásvilágában jelenik meg, érdemes megismerkedned akár már itt, a Gitározom.com oktatásában a blues alapritmussal gitáron és néhány blues alapakkorddal. Ha eleget gyakorolsz, biztos vagyok benne, hogy sikered lesz ezzel a gitárral is.

A Klasszikus (akusztikus) gitár


A legszélesebb körben elterjedt gitártípust, a klasszikus, akusztikus gitárt szeretném most ebben a videóban röviden bemutatni neked, hogy némi többletinformációval segítselek abban, hogy melyik gitárt válaszd, melyik lesz számodra a legmegfelelőbb, ha eldöntötted, hódolni fogsz a gitárszenvedélynek.

Ha általánosságban szeretnél gitározni vagy kifejezetten a spanyolos hangzás iránt vonzódsz, akkor mindenképpen ajánlom, hogy ismerd meg közelebbről ezt a gitártípust, a klasszikus akusztikus gitárt.

A klasszikus gitár igazi jókernek számít, mivel le tudsz rajta játszani countrysabb vagy rockosabb dallamot is, persze ha kifejezetten ez a vonal érdekel, akkor érdemes inkább egy elektromos vagy elektroakusztikus gitárba beruháznod.

Ebből a videóból a nagyon kezdők fontos fogalmakat tanulhatnak meg, illetve érthetik meg azoknak a Gitározom.com-on található egyéb gitáros videóknak a magyarázatait, amelyekkel esetleg már találkoztak, például, hogy mik azok a bundok. (Szigorúan zeneelméleti túlzásoktól mentesen!)

Remélem, segíteni tudok a választásban ezzel a videóval. Ha pedig már megvan a saját gitárod, ajánlom a Gitározom.com-on elvégezhető teljesen ingyenes gitároktatást, amikor ugyanígy videókon keresztül tanítok meg dalokat, alap akkordokat és tulajdonképpen mindazt, ami segít, hogy szilárd alapod legyen, ha szeretnél megtanulni legalább hobbi szinten gitározni.

Halász Judit – Boldog Születésnapot gitáron, gitár kotta, akkordok, tab

Szia!

Születésnapok elengedhetlen eleme, amikor valaki az ünnepelt tiszteletére elénekeli a Boldog születésnapot című dalt. Most a Gitározom.com-on Halász Judit Boldog születésnapot gitárra hangszerelt feldolgozását tanulhatod meg és gyakorolhatod be, hogy még nagyobb meglepetést okozhass a születésnaposnak. A Gitározom.com-on az a cél, hogy gitártanulói lelkesedésedet a sikerélmény táplálja. Ez pedig egy olyan ajándéknál, hogy az énekhez zenei kísérletet is tudsz biztosítani, garantált.

Ebben a videóban megtanítom neked ezt az egyszerű dalt, még kottára vagy tabra sem lesz szükséged, és közben lehetőséged lesz gyakorolni is a dalban megjelenő alap gitárakkordokat. Sőt, egy új fogást is tanítok neked, ami szükséges, hogy szépen lejátszhasd ezt a dalt. Ez a fogás a barré. A Gitározom.com-on mind ezeket a gitár akkordokat, mind pedig a barrét külön videóban is megtanítom neked.

A gitároktató videókat érdemes sokszor megnézned és a tanultakat addig gyakorolnod, amíg elégedett nem vagy. A siker jönni fog!

Hogyha pedig olyan dalokat tanulnál, mint a Könnyű álmot hozzon az éj, a Let it be, vagy a Tábortűz, akkor azt EBBŐL az anyagunkból megtanulhatod. 

KATTINTS IDE a részletekért!

Jó gyakorlást! 🙂

Kromatikus Ujjgyakorlat III.


Ez már a 3. kromatikus ujjgyakorlat gitáron, amit bemutatok neked, hogy hozzásegítselek ahhoz, hogy merev ujjaid minél fürgébben, mozgékonyabban tudjanak gitározni. Ebben a videóban már 3 ujjat fogunk használni.

Ha eddig még nem gyakoroltad be az előző két kromatikus ujjgyakorlatot, akkor érdemes, mert úgy sokkal könnyebben fogod tudni megcsinálni azt, amit most, ebben a videóban tanulunk.

Ebben a videóban duplán profitálhatsz, mivel az iránymozgásodat is és a koncentrációdat is fejlesztheted annak köszönhetően, hogy mind lefelé, mind fölfelé lépegethetsz a gyakorlatban a húrokon a teljes oktáv szélességben.

A gyakorlat kicsit talán bonyolultnak tűnhet, illetve tapasztalhatod, hogy egyáltalán nem megy olyan gyorsan, mint ahogy azt a videóban látod. Ne aggódj, nagyon sokat kell ahhoz gyakorolnod, hogy a megfelelő sebességben végezd el ezt az ujjgyakorlatot, de az is biztos, hogy kamatoztatni fogod tudni a belefektetett gyakorlási időt.

Szánj rá elég időt, hogy pontosan és tudatosan rögzíted már az elején inkább lassabban, hogy melyik ujjunk hol van a helye. A Gitározom.com 30 napos tanfolyamán még több gyakorlatot küldök neked fokozatosan nehezedő sorrendben.

Ez a gyakorlat sokat segít abban is, hogy a két kezed munkáját összehangold. Alapvetően nincs arra szoktatva a két kezed a mindennapokban, hogy külön utakon járjanak, így érthető, ha kicsit merevebbek. Erre való pontosan a kromatikus ujjgyakorlat, ami a kezed mozgékonyságának edzésével még remek agytornát is jelent. A másik nagyon fontos célja a kromatikus ujjgyakorlatoknak, hogy az ujjaidat tudd külön, egyesével mozgatni.

Jó gyakorlást!

Kromatikus Ujjgyakorlat V.


Immár az 5. kromatikus ujjgyakorlatot mutatom be neked. Ha sikerült jól begyakorolni már az előző négyet, akkor most picit váltunk, és valamivel izgalmasabb gyakorlattal folytatjuk a gitártanulást. Kicsit megvariáljuk a dolgokat, hogy ne legyen unalmas, illetve ez egy kicsit másféle gyakorlat is lesz.

Ebből a videóból azt tudod megtanulni, hogy miképp tudod az ujjak közti távolságot növelni. Tehát nem annyira az ujjak fürgesége, inkább rugalmassága, mozgékonysága és ennek fejlesztése áll a középpontban. Azt akarjuk elérni, hogy egyre több bundot, egyre nagyobb távolságot tudjon átérni a kezed.

Ez a gyakorlat már bonyolódik, viszont a Gitározom.com-nak nem az a célja, hogy elrettentsen a gitározástól. Éppen ezért most, ebben a videóban a gyakorlat legkönnyebb oldaláról indulunk. Természetesen akinek ez nem okoz nehézséget és már ügyesen halad, az meg fogja találni a gyakorlatban is, hogy számára mi jelenti a legközelebbi fejlődési zónát, ami már élvezetes kihívást jelent a számára.

Elárulok néhány plusz információt arról is, hogyan használd a pengetődet, mire figyelj oda, amikor pengetővel gitározol és egyáltalán, milyen gitározási stílusban, helyzetben, szerepben fogod hasznát venni annak, hogy most megtanulod, hogyan használj pengetőt.

Jó gyakorlást!

Kromatikus Ujjgyakorlat IV.


Ebben a 4. kromatikus ujjgyakorlatban, amit most meg fogok tanítani neked már négy ujjat fogunk használni méghozzá kétféleképpen.

Érdemes elég időt szánnod a gyakorlásra annak ellenére, hogy sokkal vonzóbb egy híres dal megtanulása, mégis fontosak ezek a gyakorlatok, hiszen ezek alapozzák meg, hogy a kezeid egymástól külön is működjenek, illetve az ujjaidat egymástól függetlenül is játékba tudd hozni.

Ha már begyakoroltad az első három kromatikus ujjgyakorlatot, akkor nem lesz nehéz gyakorolnod azt immár négy ujjal. Pengetőre ehhez a gyakorlathoz is szükséged lesz.

Viszont most kicsit érdekesebbé szerettem volna tenni a gyakorlásodat, ezért egy olyan variáció gyakorlását is javaslom, amikor egyetlen húron haladsz lefelé bunról bundra. Tehát ebben a videóban tudod gyakorolni az ujjmozgást mind vízszintes, mind függőleges irányba akár az összes húron is.

A kétféle gyakorlat, amit ajánlok figyelmedbe ebben a videóban ahhoz is hozzájárul, hogy még tudatosabb legyen benned az egyes bundok helye és amikor játszol, egyre automatikusabban találják meg ujjaid, hol is kell pontosan lefogniuk az adott húrt.

A kromatikus ujjgyakorlatok egyre összetettebb feladatainak célja, hogy minél jobban össze tudjuk hangolni a két kezünk külön munkáját, illetve elérjük, hogy ujjaink valóban egymástól függetlenül is képesek legyenek mozogni. Ha túl merevek az ujjaid, érdemes ezekre a kromatikus ujjgyakorlatokra több időt szánni.

Ha szisztematikusan akarsz haladni, fejlődni és szeretnél egy profi hobbigitáros szintjére jutni, akkor érdemes feliratkoznod az ingyenes 30 napos gitároktatásra, hogy leckéről leckére még jobban összeálljon a kép, hogyan is kell gitározni legalább alapszinten.

Jó gyakorlást!

Nirvana – Come As You Are gitáron, gitár kotta, akkordok, tab


Most egy külföldi, nagyon híres rock dalt szeretnék bemutatni ebben a videóban. Biztos vagyok abban, hogy könnyen meg fogod tanulni, főleg akkor, ha a rockzene közel áll hozzád.

Ezt az ismert dallamot, Nirvana Come as you are dalát gitáron megtanulhatod úgy is, hogy nincsenek rockbandai ambícióid vagy nincs külön erre a célra elektromos gitárod, mivel annyira közismert, hogy azok, akik hallanak játszani biztosan nagy elismeréssel lesznek feléd.

Sőt, ebből a videóból azt is megtudhatod, hogyan lehet még gyorsabb a pengetésed, ami külön hasznos, ha a rock dalok nagyon érdekelnek.

Meglátod, könnyen meg tudod tanulni eljátszani, ha elég sokat gyakorolsz. Ezzel a videóval is meg szeretném erősíteni benned, hogy ahhoz, hogy megtanulj gitározni, nincs szükséged különösebb tehetségre, csak kellő akaraterőre, hogy gitározz.

A Gitározom.com 30 napos gitároktatásán szilárd alapokat is kaphatsz. A pengetési módokról, a húrok lefogásáról, a különböző alap gitárakkordokról tanulhatsz bővebben és gyakorolhatod be őket olyan ismert és népszerű számokon, mint például ez a Nirvana dal is.

Kromatikus Ujjgyakorlat I.


A legegyszerűbb ujjgyakorlatokat úgy hívjuk, hogy kromatikus ujjgyakorlatok. Most ebből mutatok neked igazán egyszerű példákat és gyakorlatokat, hogy ezeket jól begyakorolva a következő szintre léphess.

A most gyakorlásra váró kromatikus ujjgyakorlatban 2 ujjat fogunk használni. Ezek az ujjgyakorlatok kiváló alapozást jelentenek ahhoz, hogy az alap gitárakkordokat is gyorsan és precízen meg tudd tanulni, illetve hogy a különböző akkordváltások se okozzanak nehézséget.

A felbontott 4 ujjas gitárjáték a jobb kezedet, a kromatikus ujjgyakorlatok a bal kezedet fejlesztik. (Jobb kezes gitár esetében.)

Ebben a gyakorlatban is pengetővel fogunk pengetni, így mindenképpen figyelj a helyes pengetőhasználatra és a megfelelő ütemű le-föl pengetésre.

Ahhoz, hogy ezek a különálló gyakorlatok szépen összeálljanak és fejlesztő hatással legyenek gitározási szintedre, érdemes elvégezned a 30 napos gitártanfolyamot, amire teljesen ingyen fel lehet iratkozni. A Gitározom.com gitároktatásán ezek a rövid kis ujjgyakorlatok és pengetési játékok külön-külön megtanulhatóak, de minden leckében együtt is tudod majd gyakorolni őket azokban a dalokban, amik igazán híresek és nagyon kedveltek.

Jó gyakorlást!

Kromatikus Ujjgyakorlat II.


Ebben a 2. kromatikus ujjgyakorlatban még szintén csak az egyes és kettes ujjunkat fogjuk használni. Ezt a videót is bátran ajánlhatom a teljesen kezdőknek is, noha érdemes több időt szánni majd a gyakorlásra.

Nyilván nem a legérdekesebb, de hidd el, hogy nagyon hasznos mindezek gyakorlása.

Valójában ez a kromatikus ujjgyakorlat az első kromatikus ujjgyakorlatra épül, és annak “tükörképe”.

Fontos, hogy ujjaid és kézjátékod elég rugalmas legyen, hogy könnyen meg tudd tanulni a különböző akkordokat és akkord váltásokat, ehhez viszont nélkülözhetetlen, hogy mindkét irányba, le is és fel is elég fürgék legyenek az ujjaid.

Ebben a videóban is pengetővel fogunk le-föl pengetni, miközben bal kezed ujjai húrról húrra haladnak. A kromatikus ujjgyakorlat II. gitárvideóban elárulok egy-két trükköt klasszikus gitárosoknak is, hogyan érdemes tartaniuk a gitárt, illetve mire figyeljetek akkor, ha a Gitározom.com mellett zeneiskolába is jártok.

A Gitározom.com-on vannak még kromatikus ujjgyakorlatok, melyek segítenek egyre jobbá és jobbá válni a gitározásban, tehát ha ez a gyakorlat már megy, akkor javaslom, hogy nézd meg azokat is.

Jó gitározást!